Rólunk

A Legend Lake Heves megyében, Füzesabony és Szihalom között a 3-as főút mellett helyezkedik el.

A bányató Budapesttől és Debrecentől egyaránt 120km-re helyezkedik el, mindkét irányból az M3-as autópályán 1 óra autózással megközelíthető.

A területen már az 1960-as évek elején megkezdték a kavicsbányászatot, néhány évvel később a 60-as évek közepén már megtörténtek az első haltelepítések.
A 2010-es évek elejéig egyesületi kezelésben volt a tó, ezen időszaktól számítva napjainkig gazdátlan volt, horgászat nem volt a tavon. Hosszú idő után most újra megnyílt a lehetőség, hogy a horgászok megmérettessék magukat ezen a nem mindennapi, több mint 30 hektáros vízfelülettel rendelkező hamisítatlan bányatavon.

Maga a bányató egy 40 hektáros területen fekszik, bányabezárást követően a terület rekultiválása során kiemelt jelentőségű volt számunkra, hogy a tavat és annak környezetét minél jobban visszaadjuk a természetnek, pl. fásítás, erdők telepítése.

A bányatóban az évtizedek alatt nagy mértékben elszaporodott a vándorkagyló és szinte a teljes mederfenéken megtalálható.
A vándorkagyló mellett rengeteg szúnyoglárva, apró csiga is él a tóban, melyek kiváló táplálék forrásai az itt élő halaknak.

A meder igen változatosnak mondható 1m-től egészen 7m-ig megtalálhatóak a különböző mélységek. Átlagos vízmélység 4-6m között mozog.  A meder fenéket partmenti vízbe dőlt fák, szigetek, meredek törésvonalak, púpok színesítik melyek oldalai kagylókkal, csigákkal van beborítva.

A több, mint 60 éves bányatóban, szinte minden Magyarországon megtalálható békés és ragadozó halfaj jelen van. A kapitális pontyok, amurok mellett említést érdemel a tó ragadozóhal állománya is, hatalmas harcsák, 10kg feletti csukák, süllők egyaránt horogra akadhatnak.
Törpeharcsa NINCS a tóban!

Horgászhelyeink

A Legend Lake-en az összes álláshoz tartozik egy minden igényt kielégítő modern faház

A  bányatavon a kényelmes és zavartalan horgászat, kikapcsolódás érdekében mindössze 7db horgászhely kerül kialakításra. Jelenleg az 1., 2. és 3. horgászhely foglalható.
2024 március 30.-tól a 4, 5, 6-os horgászhelyek is megnyílnak a horgászok előtt.
A horgászhelyek mindegyikéhez kövezett út vezet, autóval könnyen megközelíthető. 
A horgászhelyek mindegyike egy minden igényt kielégítő faházzal és nagyméretű stéggel rendelkezik, a faházak mellet található még egy 6m2-es kerti tároló (felszerelések tárolására), kerti filagória, illetve sütögető, bográcsozó hely.
A faházak mindegyike egyedi elrendezésű, nincs 2 egyforma horgászhely.
A faházakban 6 személy fér el kényelmesen, teljesen felszereltek: (3db 2 személyes ágy, ágynemű, Klíma, TV (67 csatorna), Internet, fagyasztós hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, főzőlap, kávéfőző, konyhai eszközök, WC, zuhanyzó stb. 

Foglalj hozzánk most, hogy átéld az egyik legnagyobb kalandodat!

Kezdd el összepakolni a felszerelésed, ugyanis vár Téged a Legend Lake!

Scroll to Top